töltés

Amikor a téli gumi nem elég: Vezetési tanácsok ködben

A téli időszakban az autósok nagy ellensége még a köd, ami a látótávolság mellett a közhiedelemmel ellentétben a tapadásra is negatív hatást gyakorolhat.

A téli időszakban az autósok nagy ellensége még a köd, ami a látótávolság mellett a közhiedelemmel ellentétben a tapadásra is negatív hatást gyakorolhat. Főleg a leszálló köd ugyanis még száraz időszakban is rendkívül csúszóssá teheti az utakat azáltal, hogy az apró szemcsék lerakódnak az aszfaltra, ahol a porral és egyéb szennyezőanyagokkal keveredve vékony, ámde nyálkás, ebből kifolyólag pedig nagyon csúszós felületet képeznek.

Jó hír, hogy amennyiben téli gumit szereltünk az autónkra, a ködös és egyben hideg időben egy kicsit bátrabban közlekedhetünk, hiszen a különleges anyagösszetételből és profilból kifolyólag az ilyen abroncsok nagyobb tapadást biztosítanak, ellenben ha még nyári, vagy négy évszakos gumikkal futnánk bele ilyen helyzetbe, inkább csökkentsük le a sebességet, ami minden esetben igazodjon a látótávolsághoz is.

A köd kapcsán ugyanis az egyik legnagyobb problémát nem is annyira a csúszós felület, mint inkább a lecsökkent látótávolság okozza!

Administrator

Administrator Name Here

Donec ullamcorper nulla non metus auctor fringilla. Etiam porta sem malesuada magna mollis euismod. Curabitur blandit tempus porttitor. Integer posuere erat a ante venenatis dapibus posuere velit aliquet. Donec ullamcorper nulla non metus auctor fringilla.

Related Posts